Az egyiptomiak hite szerint, ha valaki meghal, akkor szívét egy mérleg serpenyőjébe teszik. Ha annyit nyom, mint a másik serpenyőben lévő madártoll, továbbélhet a túlvilágon, mert ez azt jelenti, hogy igaz ember. Ellenkező esetben egy krokodilfejű szörnyeteg felfalja. Pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadnak el.
Harun ar-Rasíd kalifa Mátyás királyhoz hasonlóan előszeretettel ölt álruhát, hogy elvegyüljön az emberek között. Egyszer pénzt ad egy vak koldusnak, aki arra kéri, hogy pofozza meg. Nagy nehezen kötélnek áll, s teljesíti a világtalan kérését.
A koldus megosztja történetét, melynek az a lényege, hogy egy kenőcsöt kapott, amellyel ha bekeni a bal szemét, a világ összes kincsét meglátja, viszont ha a jobb szemét is bekeni, akkor megvakul. Természetesen nem fogadja meg a tanácsot, azt hiszi, hogyha mindkét szemére alkalmazza a csodaszert, még több kincs ütheti a markát. Kapzsiságának köszönhetően elveszti szeme világát.
Ezért kéri, hogy aki alamizsnát ad neki, üsse pofon, hadd emlékezzen telhetetlenségére. A szerencsétlenül járt embert a palotába viszik, hogy elmesélje tragédiáját a főemberek okulására.