A távoli múlt ködébe vesző őseinknek dobok ütögetése, csontsípok megszólaltatása jelentette a zenét. Az egyiptomiak már kifinomultabb szerkezettel, a szisztrummal álltak elő, ami leginkább egy babacsörgőhöz hasonlatos. A görögök is nagy jelentőséget tulajdonítottak a hangszereknek, mitológiájukban síp és lant szolgáltatja a talpalávalót.

Az instrumentumok népszerűsége azért nem nevezhető meredeken felfelé ívelőnek, a középkori gregorián ének példának okáért nélkülözi őket.

Az újkorban nagyobbnál nagyobb művészek tűntek fel a színen:
- Vivaldi, A négy évszak szerzője
- Bach, az orgonavirtuóz
- Beethoven, aki még hallása elvesztését követően is képes volt zseniális munkákat kiadni a kezei közül
- Mozart, aki hat éves kora környékén európai turnéra indult
- A romantika korának két meghatározó figurája, a lélek legfinomabb rezdüléseit tolmácsoló Chopin és az extravagáns, megzabolázhatatlan, már-már rocksztárnak minősülő Liszt.

Ilyen előzmények után merjen valaki zenei babérokra törni!

Hallgatnivaló:
A négy évszak - Vihar (Vivaldi)
A varázsfuvola - Az Éj királynőjének áriája (Mozart)
Esz-dúr Nocturne - Op. 9 No. 2 (Chopin)