1 Perc Kultúra

1 Perc Kultúra

Arthur király

2015. október 30. - 1 Perc Kultúra

artu.jpgArthur kihúzza a kőbe szúrt kardot, amit mások még megmozdítani sem tudnak, így ő lesz a király. A többi próbálkozónak nem volt annyi sütnivalója, hogy ütvefúrógéppel lásson neki a feladatnak.

Az újdonsült uralkodó központja Camelot vára, ahol lovagjaival a kerekasztalnál ülnek - ez az egyenlőséget szimbolizálja. Hősi tettek sokaságát hajtják végre, a szerepjátékok világát benépesítő figurákkal szállnak szembe. Kalandjaik során még a varázserővel bíró kelyhet, az örök fiatalsághoz juttató Szent Grált is megtalálják, ami arról nevezetes, hogy Jézus Krisztus az utolsó vacsorán ebből ivott, valamint benne fogták fel a keresztre feszített Megváltó sebéből kifolyó vért. Megszerezni nem tudják, csak Parsifalnak adatik meg, hogy pillantásokat vethessen rá.

Arthurnak nem kellene egy kvízműsorban felhívnia a családtagjait: féltestvére, Morgana, a boszorkány állandóan borsot tör az orra alá, valamint tulajdon fiával, Mordreddel kölcsönösen kioltják egymás életét.

A bejegyzés trackback címe:

https://1perckultura.blog.hu/api/trackback/id/tr458019563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pootj 2015.11.01. 19:17:08

Azért említsük meg Lancelotot, aki kezelgeti Arthur feleségét, Guineveret és szóljunk Merlinről, aki kevergeti a lekvárt.
süti beállítások módosítása